www.kiralydenisa.com

Csendes szemlélődés

2025.07.27
Fotó Pinterest
Fotó Pinterest
Tudjátok mi hiányzik most legjobban a világunkból? A csend. Mi korosztályunk, azaz a nyolcvanas évek tájékán,és az előtte születettek még megélhettük, lehet utolsókként. Láthattuk az öregeket csak úgy csendben ücsörögni. Most is itt van előttem a kép ahogy minden késő délután kiül Dédnagyanyám a fal alá. Ült ott csendben szemlélődve. Mostani világ szeme talán kevés látnivalót találna benne. Ha meg is akadna a tekintet a szomszédban nyíló rózsalugason az öt perc lenne és nem több. Aztán kapná a telefont és gyorsan átfutná a mutatkozó nagy semmit. Nagy semmit mert a valóság a befelé szemlélődésen keresztül vezet kifelé.Ha nem csal emlékezetem piros és fehér rózsák ölelkeztek az utcafront irányában Dédnagyanyám házának szomszédságában. Aztán ott voltak a fecskék. Mennyi jóleső izgalom járt velük. A fészekben a fiókák lármázva üdvözölték a táplálékkal érkező szülőpárt, versenyeztek ki kapja hamarabb csőröcskéjébe a zümmögő lakomát. Néha fogadtunk is melyikük lesz a leggyorsabb, aztán, ha rájöttünk, hogy  az egyikük rendszeresen lemarad akkor sajnáltra fakadtunk. Felejthetetlen volt az is mikor repülni tanultak az éppen felnőtt fiókák. Mozdulatlanul lestük az első röptüket azon izgulva le ne essenek. Ilyeket néztünk, de élő példának ott voltak az öregjeink, akik képesek voltak csendben, szótlanul nézelődni. Dédnagyanyám régtől élt egyedül mégsem érződött annak az elveszett magánynak messzire ható sugara ami most rengeteg nem egyedül élő embernek sajátja."Leginykék" is voltak a kiskertben. Mindig meglepődtem miért szereti úgy Déde azokat a kis durva szárú, munkaszagú növénykéket. De mostanra sejtem. Olyak voltak ők, mint az akkori dolgos parasztok. Egyszerűk, durvák akik szerényen, de mégis hetyke leginyes, kitartó jelenléttel biztosították a világ kiszámítható működését .Lehetett rájuk számítani minden paraszt kertjében. Mostanra fogyóban a leginykék és nem látok már csendben szemlélődő öregeket sem. Hangos minden, mert a csendben is a digitalizációhoz fordulunk vagy megnyilvánulunk. A csendben való szemlélődés alapvető szükségletünk lenne, helyette túl sok van, túl sok minden, túl sok inger.
Láttatok mostanság gyerekeket fecskefészket figyelni, láttok idős emberrket csak úgy ücsörögni?
Egy híres jógi szerint, ha a kényelemben élő ember már nem képes hallgatni önmagát az első jele annak, hogy a lelke bajban van.
Legyen csend, igazi!
Share