www.kiralydenisa.com

Dóra

2025.12.25

Egy karácsony táji írásom jött elém, apró módosításokkal gondoltam megosztom veletek. Valós történet alapján íródott.


Nézzétek el nekem, hogy karácsonykor ilyen emlékkel jövök, de úgy hiszem okkal tűnt fel bennem épp most a messzi távolból. Nagyszerű osztályom volt az általános iskolában, csupa vidám emlékkel, de volt egy történet, ami mélyen belém égett. Kedves volt osztálytársaim, nektek ajánlom ezt a kis emléket, hátha bennetek másképp maradt meg ez a történet!Karácsony reggelére arra nyitottam fel szemem, hogy ébredező tudatomban egy név sejlett fel.
– Bánfi Dóra! Így hangzott a név ami kéretlenül beleköszönt a reggelembe. Rögtön tudtam kiről van szó. Évekkel ezelőtt kutattam emlékezetem zeg-zugaiban e név után. Most, hogy már nem kerestem előbukkant a semmiből. Azt hittem egy évig volt az osztálytársunk az iskolában, de később kiderült több volt ennél csak senkinek nem tűnt fel.Nem tudom, hogy került hozzánk, és azt sem, hogy honnan jött. Nagyon keveset beszélt, vagy, ha igen akkor azt nagyon halkan, fülnek alig hallhatóan tette. Apróka, vékony termete nem keltett feltünést. Vékonyszálú, mogyorószinű haját copfban hordta, ruhái nélkülöztek minden hivalkodást. Szürke,és barna árnyalatait viselte. Felnőtt gyermek érzetét keltette. Egész lénye a nem létezés vágyát suggalta. Emlékszem egyszer késztetést éreztem, hogy megdicsérjem. Egyszerű ruháit nem méltathattam, így a hajára tettem elismerő megjegyzést. – Anyukám is mindig mondja, hogy nagyon szép hajam van. Mindig fésülgeti és akkor szokja dicsérni – válaszolta most picit hangosabban, mint ami jellemző volt rá, és valami szerény kis büszkeségféle is megjelent félmosolyában. Úgy éreztem boldogabb lett egy kicsit, nem a dicsérettől hanem attól, hogy ezt elmondhatta. Harmincketten voltunk az osztályban, lehet vele együtt már harminchárman. Én az ablaknál ültem a negyedik padban, ő a középső padsorban, szintén a negyedik padban. Többször rátévedt pillantásom az alatt a rövid idő alatt míg osztálytársunk volt. Ahányszor ránéztem elöntött valami furcsa érzés. Innen nézve most azt mondanám: együttérzés volt az az érzés ami rendszeresen visszaterelte rá tekintetemet. Nem tudom a jövőjéért éreztem vele együtt vagy a jelenéért. Nem tudok előhalászni egy emléket sem, egy mondatot sem tőle azon kívül amit dicséretemre felelt, viszont az érzésre tisztán emlékszem amivel a megjelenését kutattam. Gyakran töprengem rajta vajon a többi osztálytársam is így volt -e ezzel? Lehet a létezésére sem emlékeznek.
Egyik reggel nem jött iskolába. Nem hinném, hogy feltűnt bárkinek vagy hiányzott valakinek. Miután befejezte a hetes az osztálynévsor felolvasását a tanár úr közölte velünk, hogy Dóra nem jön többet.
– Az apukája tegnap sajnálatos módon megölte az anyukáját.Dórát elvitték nevelőotthonba – hangzott el a magyarázat. Síri csend lett az osztályban. Dóra a semmiből érkezett közénk, csendes létezése döbbenetes távozással záródott. Nem tudom mi céllal merült éppen most fel a neve a semmiből, lehet a bennem rekedt történet így kért nyilvánosságot, hogy felhívja a figyelmünket a pillanatok fontosságára amiket eggyütt élhetünk meg. De az is lehet így karácsony táján arra kér figyeljünk jobban egymásra gyerekek. 
Share