www.kiralydenisa.com

Fülesbagoly

2026.07.19
Lassan kúszott be a szürkület, hangtalanul terítette ránk hamuszínű fátylát. Aztán megszólalt az évektől jól ismert pittyogó hang. Először csak egy halk fütty volt, óvatos kérdés az alkony csendjében. Ha válasz érkezett rá, a hang megtelt élettel, erőteljesebbé, hívogatóbbá vált.Ha azonban csend fogadta akkor bánatosabb, sírósabb hangokkal próbálkozott . Ilyen közel hozzánk még sosem volt. Éjszaka a nyitott ablakon át úgy érkezik a hang, mintha a terasz tetőnkön szólna.Tudtam, hogy az udvar valamelyik fájának lombja között bújt meg. Sok fánk van, de a kert közepén álló diófa különleges helyet foglal el. Ő itt volt, már mielőtt ideérkeztünk, türelmesen várt jöttünkre, és jól várt, mert nem bántottuk. A fáknak lelkük van. Legalábbis én mindig így hittem. A diófáé azonban valahogy mègis más: öreg, bölcs és erős. Sokan biztattak a kivágására, kettéágazó törzsében veszélyt láttak. Nekem udvarunk szivét jelentette. Aztán érkezésünk utàn kissé túlzásokba estünk, és minden különösebb terv nélkül ültettünk mindenfélét. Egy pillanatig sem bánom. Az ilyen burjánzó élet bőkezűen megajándékozza az embert.Madarak sokasága talált nálunk otthonra, mókusok kergetőznek az ágakon, gyíkok sütkéreznek a köveken, és valahol egy tekintélyes méretű sündisznó is lakik. Néha rágcsálók is felbukkannak. Sajnos... vagy talán nem is sajnos. Úgy hiszem, a sokszínűségnek ez is velejárója.Ahogy az is, hogy van akinek sejtelmesebbé, varázslatosabbá teszi az éjszakáját a síró baglyocska hangja; van aki pedig kikapcsolná, mint egy autóriasztót. Sokan olyan messzire távolodtak már az élélővilágtól, hogy a városi kimerültségben zavaróvá válik minden természetjel. Esténként bizakodva fürkésztem kertünk sötét lombjait mígnem tegnap megpillantottam. Diófánk egyik száraz ágán meresztgette füleit. Sikerült megörökítenem is. Fülesbagolynak tűnik. Eme teljesítményem örömére elégedetten tértem nyugovóra. Tűzzel álmodtam, a héten már másodjára. Óriási lángokkal égett kertünk hátsó része ahonnan életem társa sértetlenül lépett elő.Tenyerében szenet hozott és nekem mutatta. Vannak álmok melyek napjaink következményei, és vannak üzenetekkel bírók. Néztem a tenyerét.
—Mit kellene tudnom ezekről a fekete széndarabokról? — ébredtem fel a gondolattal. A tűznek nem mindig a pusztítás a célja, néha tisztít, lehántolja rólunk a sallangot, letépi a környeztünkből felszedett hitrendszereket, mintákat, hogy esélyt adjon annak akinek születtünk.
— Nézd meg! —nyújtotta elém hangtalanul tenyerét álmomban.
Iszom a reggeli kávém, és arra gondolok, minden tűznek célja van: egyénileg, társadalmilag, és világszinten is. Ha szerencsénk van, valaki majd kilép a tűzből, és megmutatja, mi az, ami elpusztíthatatlan. 
Share