Összepakolták a frissen sült pogácsát, más háztájit nagyon nem készítettek, mert tudták ugyanúgy terem a lányuknál minden. A félelem is csomagba került csak épp nem a szatyrokba hanem a lelkükbe. Nem beszéltek róla egymás közt sem, de tudták ott szorít bent valahol a gyomruk táján.
Nehézkesen lehetett kihúzni a kredencen lévő fiókot, de ismertem a mozdulatot, amivel engedelmességre tudtam bírni. Nem először kutattam itt kincsek után. Ilyen kutatásaim során fedeztem már fel apró gyűszűket, öreg fényképeket, pittyköveket és cikornyás betűkkel, tintával íródott, szememnek teljesen szokatlan hivatalos írásokat.
Már augusztus vége felé járt az idő. Akkor is tudtam volna, ha az időt nyilvántartó naptár nem mutatja.
Nehéz és nyomasztó volt ezt a kis "irományt" papírra vetni ,de világra szeretett volna jönni. És én megengedtem neki 😉. Ennek egyetlen oka van.Szerettem volna ,hogy beleérezhessünk egy picit abba ,hogy egy jelenben töltött pillanat,egy felszabadító felismerés bennünk vagy egy megengedő megbocsátás mennyi rétegben , mennyi "világban" ,valóságban...
Hosszú fénycsóvákat festett a függönyön át beszűrődő napsütés a levegőbe. Ezzel csalogatva az ablakba az idős nénit, hogy vágyakozva kinézzen rajta. Egy öreges mozdulattal elhúzta kezével az időtől már enyhén megsárgult függönyt, hogy jobban láthassa a járdán közeledő párocskát. Fiatalok voltak, szépek és nevettek. Látszott az arcuk miközben...